dráma filmek

A kísérlet

A magát békés léleknek tartó Travis (Adrian Brody) szeretne újdonsült barátnőjével, Bayjel (Maggie Grace) Indiába utazni, ám nincs pénze. Ám meglát egy újsághirdetést: kéthetes pszichológiai kísérlethez keresnek alanyokat, a fizetség pedig napi ezer dollár! Travis jelentkezik, és huszonötödmagával be is választják a kísérletbe, amelynek helyszíne nem más, mint egy börtön. Itt a résztvevőket két csoportra osztják: néhányan – köztük a jámbor és komoly Barris (Forest Whitaker), valamint a nagyszájú vagány Chase (Cam Gigandet) – őrök lesznek, a többiek – köztük Travis és Benjy, a kövérkés képregényíró (Ethan Cohn) – rabok. Az őröknek be kell tartatniuk a kihirdetett szabályokat, ám sem ők, sem a rabok semmilyen körülmények között nem folyamodhatnak erőszakhoz, különben a kísérletnek vége, és senki sem kap egy fillért sem. Hogy a dolog nem tűnik bonyolultnak, és az egész csak játék? Ahogy halad előre az idő, mégis mindenki egyre komolyabban veszi a szerepét, és a börtönben szép lassan elszabadul a pokol… 

Az amerikai

Jack mesteri fokon űzi a bérgyilkolás művészetét, nem is szenved hiányt megbízásokban. Amikor egy svédországi "munkája” nem a tervek szerint végződik, úgy gondolja, a következő lesz az utolsó. Egy gyönyörű olasz kisvárosba kell utaznia, ám a korábbi kudarc miatt kissé paranoiás, mindenkiben saját gyilkosát véli felfedezni. Később – saját magát is meglepve ezzel – összebarátkozik a helybéli Benedetto atyával, valamint románcba bonyolódik egy olasz lánnyal, Clarával. Jack tehát kilép az árnyékból, de ezzel kihívja maga ellen a sorsot.

Az informátorok

„Az emberi szavak híján mindenki kétségbeesetten vergődik egy gyönyörű és gazdag világban (Los Angelesben és a környékén), amelyben azonban hátborzongatóan felsejlenek a pusztulás képei. Gyógyszerek, kábítószerek. alkohol, tévé, video, kéj és mámor, perverzió, ölés, vérszívás pótolja mindazt, amire a halódó lélek még vágyik talán, de a tétova emberi gesztusok viszonzatlanok, sőt eltompult érzékeinkkel már-már nem is észlelhetők. Ellis könyvének legnagyobb érdeme és értéke talán éppen az, hogy ezeket a gesztusokat mégis megmutatja, s a segítségével egy kicsit mélyebben értjük és érezzük mai világunkat és önmagunkat.”

Genya

Két jóképû, kisvárosi tizenéves, Bobby és Marty hosszú évek óta ismerik egymást. Piti melókban dolgoznak, kábítószert árulnak, vagy alkalmanként leszedik néhány dollárra az amatõrpornó és telefonszex iránt érdeklõdõ helyi melegeket. A szadista hajlamú Bobby játékszernek tekinti Martyt, brutálisan és hatékonyan használja saját céljai érdekében. Egy tengerparti duplarandin összejönnek Alival, az elkényeztetett tiniszépséggel és félszeg barátnõjével, Lisával. Bobby durván megalázza Alit, Lisa pedig beleszeret Martyba. Bobby érzi, hogy lassan elveszíti befolyását barátja felett, és a dolgok egyre inkább eldurvulnak. Mikor az újabb randevú Ali megerõszakolásáig fajul, a felháborodott Lisa meggyõzi Martyt, hogy végezniük kell a kegyetlen, öntörvényû fiúval.


Anya és a gyermeke

A film három nő története, akiknek van egy közös pont az életükben: az örökbefogadás. Karen (Annette Bening) mindössze 14 éves volt, mikor életet adott egy gyermeknek, de fiatal kora miatt le kellett mondania róla. Ez a teher azóta is nyomja a lelkét, és az azóta eltelt sok-sok év keserű, magányos nővé faragta.⇒

Elizabeth (Naomi Watts) örökbefogadott gyermekként nőtt fel, és mára egy okos, ambiciózus jogász lett belőle, akinek nincs semmiféle magánélete, így főnökével (Samuel L. Jackson) kezd románcba. Lucy (Kerry Washington) pedig férjével épp most kezd neki az örökbefogadási kalandnak, és legfőbb vágyuk, hogy megtalálják maguknak a tökéletes trónörököst.


A hitetlen

Danny Balint egy szélsõségesen rasszista skinhead-banda tagja, aki társai közül talán a legradikálisabban fogalmazza meg antiszemita nézeteit. Hamarosan a szekta egyik kulcsfigurája, hangadója lesz, aki úgy gondolja, hogy a banda két vezetõje, Curtis és Lina nem eléggé szorgalmazza a határozott fellépést az "ellenséggel" szemben. Curtis-ék azt a nézetet vallják, hogy az amerikai zsidók kulturális beilleszkedés iránti mérhetetlen vágya hosszú távon a saját pusztulásukhoz vezet, de Danny szerint ez kevés: tenni is kell azért, hogy fogyatkozzon a zsidók száma. Senkinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy Danny súlyos titkot õriz: õ maga is zsidó származású, aki valaha egy héber iskola egyik legjobb tanulója volt, mielõtt túl sok kérdés fogalmazódott meg benne a Tóra és az Ótestamentum tanításaival kapcsolatban. 

Azután (HUN BDRip) 2010 Online Filmnézés

Azután

George (Matt Damon) amerikai munkás, akit gyerekkora óta különleges kapcsolat fűz a holtak világához. Marie (Cécile de France) francia újságíró, akinek egy halálközeli élmény alapjaiban változtatja meg a gondolkodását. Marcus (Frankie és George McLaren) londoni iskolás, aki a hozzá legközelebb álló személy elvesztése után kétségbeesetten keresi a válaszokat az őt gyötrő kérdésekre. Miközben mindhárman az igazságot kutatják, útjaik összefutnak, életüket pedig örökre megváltoztatja a meggyőződés: a halál nem a vég, létezik az "azután”. A felejthetetlen történetet az Oscar-díjas Clint Eastwood rendezte a kétszeres Oscar-díj-jelölt Peter Morgan forgatókönyvéből. A filmben olyan színészeket láthatunk még, mint Jay Mohr, Bryce Dallas Howard, Marthe Keller és Derek Jacobi.

A szabadság határai (2009) Online Filmnézés

Szabadság határai

Különböző nemzetiségű és kultúrájú emberek életútja fonódik össze a filmben. Egyetlen közös pont életükben a jobb lét reményében a sors igazságtalanságával vívott küzdelem, melynek győzelme mindannyiuk számára törvényes letelepést jelentene a napfényes Los Angelesben. A film a határátkeléstől és okirathamisítástól a menedékjogi és zöldkártya-kérelmezésen keresztül az illegális munkavállalást és honosítási procedúrát is hűen, modernkori akciódrámaként dolgozza fel, olyan színészekkel a főbb szerepekben, mint Harrison Ford (Indiana Jones sorozat, Az ördög maga), Ashley Judd (Ha ölni kell, Tiszta ügy) és Ray Liotta (Lázongó ifjúság, Füstölgő ászok) vagy Jim Sturgess (21, A másik Boleyn lány).

Viszlát, Bajnok! (2007) Online Filmnézés

Viszlát bajnok

Mikor a feltörekvő sportújságíró, Erik Kernan megment egy csövest az őt épp összeverni készülő balhés fiatalok bandájától, még fogalma sincs, voltaképp kivel hozta őt össze a sors. Nem ám egy egyszerű hajlesszel, hanem Champpel – azaz az egykor nagynevű bokszolóval, Bob Satterfielddel, akit mindenki rég halottnak hitt; és aki annak idején Jake "Dühöngő Bika” LaMottával is harcolt a szorítóban. Ami úgy kezdődik, mint egy címlapsztori, amivel "feltámaszt” egy valaha nagy embert, szép lassan átfordul egy hihetetlen (leginkább belső) utazásba; és esélyt ad Eriknek, hogy felülvizsgálja a saját életét, a kapcsolatát kisfiával és tőle nemrég elvált feleségével. Igen ám, de felmerül a gyanú: Champ mégsem az, akinek mondja magát…

Egy jobb világ (DVDRip feliratos!) 2010 Online Filmnézés

Egy jobb világ

A dán-svéd filmdráma a 2011-es Oscar-díj Legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltje. Tartalom: Anton orvosként folyamatosan ingázik idilli környezetben lévő dán otthona, és munkája, egy afrikai menekülttábor között. A két világ közti szakadékszerű különbség azonban lassan magánéletébe beszivárog – egyre jobban eltávolodik feleségétől, Marianne-tól és két fiáról. 10 éves, idősebb fiát, Elias-t ráadásul folyamatosan zaklatják az iskolában, egészen addig míg egy Londonból érkezett új fiú, Christian a védelmére nem kel. Christian nemrég vesztette el rákbeteg édesanyját, és apjával, Claus-szal él. A két fiú, akik mindketten úgy érzik, szüleik cserben hagyták őket, hamarosan szoros barátságot köt, ám egy nap tragikusan végződő tettre szánják el magukat, ami végsőkig próbára teszi barátságukat…

Isten hozott! (2009) Online Filmnézés

Isten hozott

Bilal, a 17 éves kurd fiú átutazott a Közel Keleten és Európán, hogy a nemrég Angliába emigrált barátnőjéhez csatlakozzon. Ám utazása váratlanul megszakad, amikor a Csatorna franciaországi partjához ér. Elhatározza, hogy átúszik, ezért a helyi uszodában edz. Ott találkozik Simonnal, az úszóedzővel, aki épp válófélben van. Simon szeretné visszanyerni felesége szívét és arra jut, hogy ezt talán eléri, ha mindent kockára téve szárnyai alá veszi Bilalt.

Halgatás törvénye

A 17 éves Ree Dolly komoly bajban van. Drogdíler apja nem jelent meg a bíróságon, és mivel a házukat ajánlotta fel az óvadék fedezetéül, így ha nem kerül elő, akkor Ree és kistestvérei otthon nélkül maradnak. A rendíthetetlen lány így hát fogja magát, és elindul nyomozni az apja után. Az Ozark-hegység vidékén azonban senki sem akar beszélni, főleg ha Ree apjáról van szó. A lány az életét is kockáztatva próbálja összerakni az igazságot a különböző hazugságokból és kitérő válaszokból. Az igazságot, amit lehet jobb lenne nem tudni.

Dicső 39

Egy fiatalember a családja történetét kutatja napjaink Londonjában. Az emlékek között újra és újra felbukkan Anne neve. Anne Keyes csinos, fiatal színésznő volt 1939-ben, a magas rangú politikus, Alexander Keyes fogadott lánya. A családi otthonban él az apja, az anyja, Maud, Ralph, a kezdő diplomata bátyja és a társaságbeli nővére, Celia mellett. Anne szerelmes a Külügyi Hivatal tisztségviselőjébe, Lawrence-be. A nő tudomást szerez néhány ártatlannak tűnő összejövetelről. 

Meddig köt az eskü?

Az évek óta tartó vita után, hogy valójában mi az igazi boldogság, siker és szerelem, Dave és Clarice Johnson házassága kritikus ponthoz érkezett. Amikor Clarice súlyosan megsérül egy autóbalesetben, nyilvánvaló válik, hogy a testi sérüléseken kívül súlyos lelki bajok is nyomasztják. A helyzet tovább romlik, amíg az asszony rehabilitációs kezelésekre jár, Dave barátságba keveredik Julie-val és annak tinédzser fiával. A vigasz, amit bennük talál, feléleszti a család és egy szenvedélyes partner iránti vágyát.

Áramlat

A Billy Elliot címszerepéből ismert Jamie Bell egy vidéki bajkeverő kölyköt alakít, akinek öccsére, Timre (Devon Alan) kell vigyáznia, miután konfliktus támad megözvegyült apjuk (Dermot Mulroney) és az utálatos nagybácsi, Deel (Josh Lucas) között. Bell hórihorgas figurája tökéletesen megtestesíti az amerikai kamaszkarakter lényegét, aki megakadt a gyermek-kötelezettségek és a felnőtt-felelősségek között. A film első felében Chris zavart fiatalember egy családi háborúskodás perifériáján, amely végül csúf, erőszakos összecsapásba torkollik. A film második felében férfivá válik, aki azon van, hogy elmeneküljön szadisztikus nagybátyja és a kilátástalan jövő elől.

Bábel

Fegyverlövés dörren a marokkói sivatagban. Ez indítja el egy amerikai turistapár küzdelmét a túlélésért, és köti őket a világ másik három pontján lévő emberekhez. Két marokkói fiúhoz, akik akaratlanul bűnözőkké válnak, egy dadushoz, aki két amerikai gyermeket igyekszik átcsempészni a mexikói határon, valamint a siket, problémás japán tinédzser apjához, akit a rendőrség köröz. A földrajzi távolság, a kultúra és a nyelv által elválasztott négy csoport a közös végzet felé tart. 

Szabadság határai

Különböző nemzetiségű és kultúrájú emberek életútja fonódik össze a filmben. Egyetlen közös pont életükben a jobb lét reményében a sors igazságtalanságával vívott küzdelem, melynek győzelme mindannyiuk számára törvényes letelepedést jelentene a napfényes Los Angelesben. A film a határátkeléstől és okirat hamisítástól a menedékjogi és zöldkártya-kérelmezésen keresztül az illegális munkavállalást és honosítási procedúrát is hűen, modern kori akciódrámaként dolgozza fel, olyan színészekkel a főbb szerepekben, mint Harrison Ford (Indiana Jones sorozat, Az ördög maga), Ashley Judd (Ha ölni kell, Tiszta ügy) és Ray Liotta (Lázongó ifjúság, Füstölgő ászok) vagy Jim Sturgess (21, A másik Boleyn lány).

Szent szív

Irene Ravanelli, egy milliárdos ingatlanvállalkozó épp most zárt le egy pénzügyi spekulációt, mely két családi barátját az öngyilkosságba kergette. Arra készül, hogy a hatalmas családi épületet kis lakásokká átalakítva eladja. Mindeközben felfedezi őrült édesanyja szobáját és találkozik a kis tolvajlánnyal, Bennyvel, aki arra áldozta fel életét, hogy segítse a magához hasonló szegényeket. A kislány halála erősen felkavarja Irenét és egy radikális változtatásra készteti, aki gyökeresen megváltozik: önzetlenségbe fordul át.

Változó idők

Antoine Tangerbe érkezik Európából: egy audiovizuális központ létrehozásának felügyeletével bízták meg. Titkon azt reméli, hogy megtalálja Cécile-t, csendes, megszállott szerelme a nő iránt több mint harminc éve tart. Cécile már elfelejtette Antoine-t. Észak-Afrikába emigrált, házassága Nathannal időközben rutinszerűvé vált. Fiuk, Samy megérkezik a szüleihez, és vele van társa, Nadia és a lány gyereke is. Samy és Nadia minden baj ellen felfegyverkezve védik egymást, hogy kiélhessék változatos szenvedélyeiket. Antoine úgy jelenik meg, mint egy szellem a múltból. Vajon legyőzhetetlenné tette-e a férfit gyengéd szenvedélyébe való bezárkózása? Miről szól ez az egész? Ez csak egy álom, válaszolja Cécil, a realista. De ki tudja, talán ez az álom végül akaratuk ellenére valósággá válik?

Edmond

Egy jövendőmondóval való találkozás arra készteti a szelíd üzletembert, hogy szembenézzen élete és házassága ürességével. Edmond elborzadva menekül otthona unalmas biztonságából a város legsötétebb utcáinak örvényébe, amiről azt gondolja, maga a szabadság. Ám ez a világ tényleg sötét: a prostik drágák, a stricik erőszakosak, Edmondot kirabolják, megverik. Később összejön egy pincérnővel, Glennával, ám szexuális játszadozásuk gyilkosságba torkollik. Edmond egyre lejjebb csúszik, egyenesen halad a börtön, a személyes szétesés és a brutális megváltás felé.

Ámitás

Dave (Matt Long) apja hirtelen halála miatt hazatér. A temetésen találkozik rég nem látott barátaival, Emilyvel (Emmanuelle Chrigui) és Briannel (Luke Mably), akik időközben összeházasodtak. Nem sokkal a találkozás után a házaspár kapcsolata erőszakba torkollik és Emily Dave-hez menekül védelemért. A szép nő teljesen elcsavarja Dave fejét, aki nem is sejti, hogy milyen játszmába keveredett.

Ütközések

Egy brentwoodi háziasszony és férje, az államügyész. Egy perzsa boltos. Két rendőrnyomozó, akik mellesleg szeretők is. Egy színesbőrű filmrendező és felesége. Egy mexikói lakatos. Két autótolvaj. Egy újonc zsaru. Egy középkorú koreai házaspár. Mind Los Angelesben élnek, és az elkövetkező 36 óra során sorsuk elkerülhetetlenül ütközik egymással.
A film kendőzetlenül mutatja be a faji megkülönböztetés összetettségét az amerikai társadalomban. A film a 9/11 utáni Los Angeles olvasztótégelyét veszi mikroszkóp alá, és több szemszögből is megvizsgálja a multietnikumú szereplőgárdát, ahogy ki- és belépnek egymás életébe. Ez az intolerancia háborúja, és ebben a háborús zónában senki sincs biztonságban, és senki sem immunis a dühvel szemben, amely kirobbantja az erőszakot és mindenki életét végérvényesen megváltoztatja.

Hibátlanok

Walt Koontz (Robert De Niro) előítéletekkel teli agglegény. Szerencsétlen agyvérzést szenved és nem képes jó ideig beszédben kommunikálni. Az orvosok által javasolt kezelésnek részét képezik a gyötrelmes énekórák. Walt szomszédja éppen énektanár. Rusty (Philip Seymour Hoffman) nemi operáció előtt álló transzvesztita férfi és máris annyit cseveg, akár egy nő. Az egyszerre megrémült és dühös Walt kénytelen-kelletlen elfogadja Rusty segítségét, aki pedig éppen az ilyen szűk látókörű fazonokat utálta mindig is a legjobban. Esendő mese az előítéletekről és az egymásra utaltságról

Atlantisz gyermekei

Bobby Garfield felnőttként visszatér szülővárosába, legjobb barátja halála után. Az emlékek óhatatlanul számvetésre késztetik Bobby-t. Tízéves korában két jóbarátja volt, akivel mindent megosztott: Carol és Sully. Ráadásul Carollal titkon csókkal pecsételték meg barátságukat. Bobby édesanyja megkeseredett élvhajhász asszony, aki önző módon viselkedett fiával. Egy napon belép életükbe és végleg megváltoztatja azt Ted Brautigan, egy előkelő idegen a városban. Bobby hamar megtalálja a hangot Teddel, aki végre egyenrangúként szól hozzá, és megosztja vele néhány természetfeletti képessége titkát. Egy nyáron át tartott barátságuk, mígnem Tedért eljöttek azok az emberek, akiktől annyira óvta ifjú barátját.

Holtak útja

Ön eddig azt hitte, hogy munkája maga a pokol? Frank (Nicolas Cage) szerette munkáját, de az állandó stressztől kiégett az évek során. Minden telefonhívás lehet egy gyilkosság, akár baleset, emberi tragédia. A manhattani éjszakában Frank társaival mentőzik. Lelkiismeretfurdalás gyötri az elvesztett életek miatt. Sokszor megjelenik előtte egy fél évvel korábban meghalt nő arca, aki megmenthető lett volna. Ki akar lépni munkájából, de valami mégis mindig visszahúzza. Frank és kollégái életét három éjjelen át követhetjük. Larry (John Goodman) örökké éhes, Marcus (Ving Rhames) vallásos fickó, Tom (Tom Sizemore) pedig agresszív egyéniség, ha nem történik semmi…

 Szerelmes lettem

A gazdag milánói család sarja, Edo egy étterem megnyitásáról álmodozik, melyet barátjával, Antonióval, a megnyerő és tehetséges séffel közösen vinne. Kettejük ígéretes együttműködése és egyben a családi béke akkor bomlik meg, amikor Antonio és Edo édesanyja szenvedélyes viszonyba bonyolódik.

Hullagyár

Bubba Brady egy lepukkant iparvárosban él, ahol az embernek annyi esélye van az életre, mint a kiszáradt prérifűnek. Ami őt egyedül a felszínen tartja, az Joy iránt érzett szerelme. Bubba találkozik a semmittevő Jimmel, aki sohasem marad három napnál tovább egy helyen. Miután parkolóhelyet kínált a számára, Jim tippet ad neki, hogyan szerezhetne munkát

javasold másnak is
Csatlakoz hozzánk
Film kereső
Szavazás
Az oldalon
2011 film előzetes
Hirdessen itt