Thriler film

(1)(2)

A Titkok kulcsa

A New Orleans-i erdőségnek a világtól távol eső, baljós hangulatú részébe, a Louisiana torkolatvidékére érkezik Caroline, hogy ott egy magányosan álló, ódon házban egy idősödő asszony beteg férjét ápolja. A lányt érdekelni kezdik a rejtélyes pár titokzatos dolgai és a roskatag ház, így felfedező utakra indul az épületben. A minden ajtót nyitó álkulccsal felfegyverkezve ráakad egy eldugott szobára a padláson, mely halálos, rémisztő titkot rejt…

Átnevelő tábor

Norman Hail sajátos módszert fejlesztett ki a nehezen kezelhető gyerekek nevelésére. A szülők nem sejtik, hogy a paradicsomi szigeten lévő javító-nevelő tábor nem sokban különbözik egy börtöntől, ahol a gyerekeket bántalmazzák és agymosásnak vetik alá. A lázadó természetű Sophie nem tudja feldolgozni apja halálát és utálja a mostohaapját. Amikor botrányt csinál a vendégek előtt, ő is a táborba kerül. Hamar nyilvánvalóvá válik számára, miről van szó. Eközben a barátja, Ben mindent megtesz annak érdekében, hogy ő is a táborba kerüljön és megszökjön Sophie-val.

A sötétség határán

Thomas Craven (Mel Gibson) elmagányosodott, veterán-nyomozó a bostoni rendőrség gyilkossági csoportjánál. Egy este épp rég nem látott lányával érkezik haza, amikor megtámadják őket és a 24 éves Emma (Bojana Novakovic) a karjai között hal meg. Mindenki úgy gondolja, hogy a golyót Cravennek szánták, azonban neki más gyanúja támad, ezért magánnyomozásba kezd. A nyomok az óriásvállalatok és az állam összefonódásainak tükörlabirintusába vezetnek egy bizonyos Darius Jedburgh (Ray Winstone) személyén keresztül, aki a kormány ügynökeként a bizonyítékokat tünteti el. Craven véres bosszúhadjárata egyetlen lánya gyilkosai után saját érzelmeihez és lelkiismeretéhez is elvezetik a tomboló és megállíthatatlan férfit.

A zátony

Négy barát hajókázni indul, ám történik egy kis gond és mindegyikük a vízben találják magukat. Elindulnak az egyik irányba, a legnagyobb esélyük a túlélésre, ha rálelnek a szárazföldre, de feltűnnek a vérszomjas fehér cápák, amelyek vadásznak rájuk.
Andrew Traucki készítette a thrillert, társrendezője volt a 2007-ben bemutatott Halál a mocsárban (Black Water) filmnek, abban is hasonló esetet dolgoztak fel. A The Reefben nem használtak CGI-t és nem is készítették el a cápák modelljét, a produkcióban igazi élőlényeket láthatunk.

Más világ

Jersey szigete, 1945. A II. világháborúnak vége, de Grace férje nem tért vissza a frontról. A nő egyedül, és szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli fel gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace által fenntartott szigorú rend felborul. Grace, a gyerekek és az őket körülvevők végzetes lépésre szánják el magukat..

Fekete hattyú

Nina a New York City balett társulat tagja, akinek minden idejét felemészti a tánc. A lányt kiválasztják az ártatlan fehér hattyú szerepére, az új táncos, Lily pedig a fekete hattyút személyesíti meg. A két lány rivalizálása furcsa barátsággá alakul, Nina ekkor kerül közelebbi kapcsolatba sötét énjével, és félő, hogy a vakmerősége tönkreteheti őt.

A testvériség (2006) Online Filmnézés

Testvériség

A Spenser Akadémia tanulói mind egyetértenek abban, hogy az "ispwitchi fiúk" az egyetemi negyed legkeményebb srácai. Azonban ez csak a felszín, a négy jó barát ugyanis 300 éves titkot őriz: varázslók ők, akik egy XVII. századbeli boszorkányközösség leszármazottaiként mágikus erővel bírnak. Mikor felbukkan Ipswitch ötödik ivadéka, akit évszázadokkal ezelőtt száműztek, és a legkegyetlenebb eszközöktől sem riad vissza, hogy visszanyerje a hatalmát, a fiúknak fel kell venniük vele a harcot, mielőtt a Testvériség megsemmisül.

A Szobatárs – The Roommate (DVDRip feliratos!) 2011 Online Filmnézés

Szobatárs

Sara (Alyson Michalka) éppen most nyert felvételt egy otthonától távol eső főiskolába, ezért aztán kollégiumba kénytelen menni. Újdonsült szobatársával, Rebecca-val úgy tűnik, igazi barátság veszi kezdetét, ám Sara hamarosan rádöbben, hogy a lány kedvessége mögött több rejlik, és nem csupán saját maga, de közeli ismerősei is komoly veszélyben vannak…

A rítus (DVDRip feliratos!) 2011 Online Filmnézés

Ritus

Egy hitéből szinte teljesen kiábrándult ifjú pap (Colin O’Donoghue) a Vatikánban képezi tovább magát, és a legjobb szándéka ellenére is kénytelen megtanulni az ördögűzés szabályait. Római tartózkodása során találkozik Lucas atyával (Anthony Hopkins), és onnantól kezdve másképp tekint az egyházra, Rómára, a hitre és az ördögre.
Lucas atya ismeri a hit sötét oldalát. Az idős pap az életét tette a gonosz elleni küzdelemre, és nem válogat az eszközökben. Azt reméli, hogy Michael személyében végre rátalált a rég keresett tanítványára.

A folyosó túloldalán (2009) Online Filmnézés

Folyosó túloldalán

Egy csendes este sötét fordulatot vesz, amikor Julian egzaltált telefonhívást kap legjobb barátjától, Terrytől. A férfi azt állítja, követte hűtlen menyasszonyát, June-t egy városszéli kis hotelba, majd azzal folytatja, hogy a folyosó túloldalán levő szobában ül egy üveg whiskey, és egy pisztoly társaságában. Julian könyörögve kéri, maradjon ott, amíg odaér, hogy megakadályozza a közelgő katasztrófát. De biztos, hogy Terry olyan kétségbeesett, amilyennek tűnik? Lehet, hogy Julian akaratlanul is a keze alá játszik?

Júlia Szemei (DVDRip feliratos!) 2010 Online Filmnézés

 Júlia szemei

A Guillem Morales rendezte film egy fiatal nőről, Juliaról szól, akinek ugyanolyan degeneratív szembetegsége van, amitől ikertestvére, Sara meg is vakult. Nem tudni, hogy a vakság miatt, de Sara öngyilkos lett a háza alagsorában, és mivel Juliat hajtja a kíváncsiság, elkezd nyomozni, hogy mi is történt. Kiderül, hogy valami rejtélyes dolog áll a háttérben, és mivel Juliának is beteg a szeme, így neki is szembe kell néznie a sötét titkokkal.

A 24. napon (2004) Online Filmnézés

A 24. napon

Dan barátnőjével múlatja az időt a helyi bárban amikor hozzájuk csapódik Tom és néhány ital elfogyasztása után Tom lakásán folytatják a bulit. Ám valami megváltozik, amikor Dannek beugrik, hogy járt már itt korábban. Mire észbe kap, Tom foglyul ejti és vért vesz tőle, hogy beazonosítsa felesége gyilkosát, aki 24 napja halt meg. 24 napja tervezi, hogy valaki megfizet ezért. A 24. nap valakinek a halálát hozza.

Véres karácsony (2008) Online Filmnézés

 Véres karácsony

December végén a fiatal házaspár, Jonah és Elaine vidékre utazik Elaine húgához, Chloéhoz és a sógorához, Robbie-hoz, hogy együtt töltsék az ünenpeket. Velük van a két gyerekük, Paulie és Miranda is, akik alig várják, hogy találkozzanak az unokatestvéreikkel, Nickyvel és Leah-val, illetve vonakodva, de csatlakozott hozzájuk Casey is, Elanie első házasságából született kamaszlánya. Érkezésüket baljós jelek kísérik: Paulie szemmel láthatóan beteg, Leah és Nicky pedig furcsán viselkedik. A különös eseményeket követően Elaine rájön, hogy Paulie egy zombiszerű vírust hordoz, amellyel a többi gyereket is megfertőzte. Az ünnepek a túlélésért való küzdelemmé fajulnak.

Vakító fehérség (2009) Online Filmnézés

Vakító fehérség

Az Antarktiszon csupán egyetlen rendőr dolgozik, és most a kontinens első gyilkossági ügyét kell megoldania. Carrie Stetko azt már megszokta, hogy ahányszor kilép az ajtón, veszélyben az élete: de mostantól nem a természet az egyetlen ellensége.
A tudósok egy hullát találnak a végtelen jégmezőn, távol a kutatóállomástól. A rendőrnő segítségére érkezik az ENSZ különleges ügynöke, de közös munkájuk csupán újabb és egyre érthetetlenebb titkokat tár fel, melyek mélyén egy hatvan évvel ezelőtti bűntény lapul.
Három nap múlva leszáll a féléves éjszaka. A kutatóállomások legénysége a távozásra készül. A közelgő sötétséggel együtt a gyilkos is egyre közelebb kerül Carrie-hez, aki a fogyó fénnyel versenyt futva próbálja összerakni a szilánkokat és túlélni a vérfagyasztó kalandot.

A 39 lépcsőfok (2008) Online Filmnézés

39 lépcsőfok

Richard Hannay nemrég tért vissza Afrikából Angliába és kiábrándítóan szürkének, unalmasnak látja az otthoni életet. Egy reggel azonban betör a lakásába egy Scudder nevű titkos ügynök üldözőivel a nyomában, és egy kódolt dokumentumot bíz rá, mely megakadályozhatná a közelgő világháború kitörését. Hannay-t, az ártatlan és naiv átlagembert üldözőbe veszi a német titkos szolgálat, de az angol rendőrség is őt körözi Scudder megölése miatt. Addigi nyugodt élete mostantól kezdve egy elkeseredett hajszává válik. Miközben kétségbeesetten igyekszik eljuttatni a dokumentumot a brit titkos szolgálatnak, lázasan próbálja megfejteni a kódolt üzenetet. Ahogy Scudder halála előtt megjósolta, többé nem bízhat senkiben, mert nem mindenki az, akinek mutatja magát…

Ámítás (2006) Online Filmnézés

 Ámítás

Dave Ford apja hirtelen halála után hazatér a barátnőjével, hogy részt vegyen a temetésen. Ott találkozik rég nem látott barátaival, Emily-vel és Briannel, akik ma már házasok és nagyon gazdagok. Felajánlják Dave-nek segítségüket. Ám Minden rossz irányba fordul. Emily és Brian instabil kapcsolata nagyon megromlik, erőszakba torkollik. Emily Dave-hez menekül védelemért. Egy régi barát hiába figyelmezteti Dave-et, hogy Emily nem az akinek látszik, viszonyt kezdenek. De kiderül az igazság. A barátságok tönkre mennek és minden összeomlik.

Possession

Az átok és a kör producerének új filmje! Jess, egy nő, akinek élete szürreális fordulatot vesz egy közlekedési baleset után, elveszti férjét Ryan-t és a bátyja kómában esik. A dolgok egyre sötétebbre fordulnak, Roman magához tér, és azt hiszi, hogy ő Ryan. Jess megpróbálja kezelni ezeket egyre inkább nyugtalanító események, de ő is küzd azzal a lehetőséggel, hogy vagy a férje szelleme tért vissza hozzá, vagy valami nagyon sötét dolog áll az egész történet hátterében. 

Árulás és megtorlása

David Wolfe (Cuba Gooding Jr.) desszantosként szolgálja hazáját, ám egy nap egy nemzetközi összeesküvés nyomára bukkan, ami egyben az elnöki hivatal és közel keleti terroristák közötti kapcsolatot is lepleplez. A dolog nehéz része azonban csak most jön: Az igazságot nyilvánoságra kell hozni, méghozzá úgy hogy közben az egész titkosszolgálat és a hadsereg rá vadászik.. 

Karácsonyi rémálom

Egy háziasszony egy csapat fiatal gyilkossal kénytelen megküzdeni. Az a fajta történet ez, amikor a kisember belekeveredik valamibe, és üldözötté válik. Nem akar senkivel sem keménykedni, nem is hiszi magáról, hogy képes lehet rá, csak haza akar menni a családjához, ehhez viszont szembe kell szállnia a gonoszokkal. 

39-es ügy

Emily Jenkins (Renée Zellweger) egy fiatal agilis nő, aki a gyermekvédelmi hatóságnál dolgozik és nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját. Ennek az odaadásnak köszönhetően felfedezi a 39-es aktát, amiben egy ártatlan kislányt vélhetően bántalmaznak a szülei. Lelkiismeretes és kitartó munkájának köszönhetően megmenti a kislányt egy brutális gyilkosságtól amit a saját szülei akartak ellene elkövetni. Kényszermegoldásként magához veszi a kislányt, és hivatalosan is ő lesz az ideiglenes nevelő szülő. Viszont ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ártatlan kislány nem teljesen az akinek mutatja magát. Renée Zellweger a számára nem túl megszokott thriller műfajban próbálja ki magát. A film rendezője viszont otthon van a műfajban, mert a Pandorum című sci-fi thrillert is neki köszönhetjük. A film kicsit az Árvára (Orphan) hajaz, de a két gonosz kislány között azért lényeges különbség van... 

Hannibál ébredése

 A történet Kelet-Európában veszi kezdetét, a II. világháború vérgőzös végnapjaiban. Sokak számára a harcok már nem nemzetek közötti konfliktusról szólnak, hanem a puszta túlélésről, méghozzá bármi áron. A fiatal Hannibal szüleit a szeme láttára gyilkolják meg, így mostantól neki kell vigyáznia szeretett húgára. A későbbiekben a fiú olyan szörnyű kegyetlenkedésekkel szembesül, melyek fényében még szülei erőszakos halála is elhalványul. Bármilyen támogatás híján, egyedül kénytelen élni abban a szovjet árvaházban, mely régebben családjának adott otthont. Később Párizsba menekül, csak hogy megtudja, ott élő a nagybátya meghalt, ám a gyönyörű és titokzatos japán özvegye (Gong Li) szívesen látja őt. Azonban még a nő gondoskodása sem tudja elűzni rémálmait és a mindennapjait megfertőző bánatát. Különleges érzéke van a tudományokhoz, ezért felvételt nyer az orvosi egyetemre, ahol megszerzi azt a tudást és azokat az eszközöket, melyek segítségével bosszút állhat a háborús bűnösökön, akik megfertőzték életét. Könyörtelen bosszúhadjárata kielégíthetetlen vérszomjat hív benne életre, s megszületik Hannibal Lecter, korunk legvérengzőbb sorozatgyilkosa. A Vörös sárkány-ban megismertük a legendát. A bárányok hallgatnak-ban megtudtuk, mire képes. A legújabb rémtörténet Hannibal Lecter életének leghátborzongatóbb szakaszáról mesél, s végre választ ad a legégetőbb kérdésre: miért tette, amit tett? A Hannibal ébredése esetében most először maga a szerző, a díjnyertes Thomas Harris végezte a könyv filmre adaptálását, s egészen a gyökerekhez nyúl vissza, hogy feltárja Lecter gyűlöletének eredetét. 

Vörös sárkány

Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig ki kéne fürkésznie egy másik gyilkos elméjét, amely ugyanilyen briliáns - és ugyanilyen beteg. Graham számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie múltjával és ősi ellenségével, a jelenleg bebörtönzött Lecterrel. 

Icaros

Dolph Lundgren rendezésében és főszereplésével készült immár hatodik akciófilm. Voltak páran, akik Icarusnak hívták. Mindenki más egy elvált apaként ismerte, aki egy befektetési cégnél dolgozik. Csakhogy utóbbiak nem ismerték a másik oldalát – a sötét oldalát. Icarus (Dolph Lundgren) ugyanis az emberek gyilkolásához értet a legjobban, orosz alvó ügynökként évekig dolgozott Amerikában, majd amikor a Szovjet birodalom megbukott, egyedül találta magát egy idegen világban, ahol senkiben sem bízhat. Icarus új életet akar kezdeni, ám sötét múltja elől nem menekülhet 

Hannibál

A világ legrémesebb gonosztevője, Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) megszökött és Firenzében éli a jómódúak boldog életét. Egyik áldozata, az emberi roncsként vegetáló milliomos, Mason Verger (Gary Oldman) bosszúra éhesen kutatja a vérszomjas doktort. Egy tanú felbukkanását követően ismét remény nyílik rá, hogy elfogja Lectert, akit azonban csak egyetlen személy tud Amerikába csalogatni: Clarice Starling (Julianne Moore) FBI-ügynök. Ha sikerül őt rávenni arra, hogy újra az emberevő pszichológus nyomába eredjen, Hannibal végre előjön rejtekhelyéről, hogy befejezze a halálos játékot. 

Bárányok hallgatnak

 
Dr. Hannibal "Kannibál" Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling különleges ügynök kapja a feladatot, hogy férkőzzön Dr. Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könnyű dolga. 

Kínzó közelség

Boldogan él a fiatal házaspár, a fehér férfi és fekete bőrű kedvese. Örömük teljes, hiszen végre beköltözhetnek álmaik otthonába, a Los Angeles-i házukba. Chris és Lisa Mattson boldogsága azonban mégsem felhőtlen, hiszen rájuk száll a gyermekét egyedül nevelő, rasszista rendőrtiszt. Abel Turner ugyanis elítéli a feketék és fehérek közötti kapcsolatokat. Ráadásul önjelölt polgárőrként uraskodik a környéken, a túlzásba vitt óvintézkedései bosszantják az új lakókat. Amikor a folyamatos zaklatás elviselhetetlenné válik, megpróbálnak visszavágni. A zsaru erre bepöccen és a csatározás csúnyán elfajul. 

A nyakörv

/2005/ Bart (Bob Hoskins) 4 éves korában elrabolta Dannyt (Jet Li), azóta úgy bánik vele, mint egy állattal. Danny képes az első parancsszóra rátámadni bárkire a legcsekélyebb esélyt sem adva ellenfelének. Egy nap Danny véletlenül találkozik Sammel (Morgan Freeman), a vak zongorahangolóval. Sam és mostohalánya Victoria (Kerry Condon) megismertetik vele az emberi természetnek azt az oldalát, ami számára eddig ismeretlen volt. Így Danny életről alkotott képe lassan megváltozik. Megpróbál önmaga lenni és múltjának titkait felderíteni, immár Barttal és bandájával szembeszállva. 

javasold másnak is
Csatlakoz hozzánk
Film kereső
Szavazás
Az oldalon
2011 film előzetes
Hirdessen itt